Karunkon hagyományosan nagy szerepet kap a sport, hiszen hallgatóink a kisgyermekek mozgásos tevékenységének irányítására is felkészítést kapnak. A módszertan oktatása mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy diákjaink sportolási tevékenységét támogassuk. Ennek érdekében az elmúlt félévben bővítettük a szabadon és kötelezően választható sporttal, testmozgással összefüggő kurzusaink számát. A népszerű röplabda mellett már a strandröplabda is űzhető, valamint új lehetőségként megjelent a falmászás is. A szintén újonnan életre hívott „Mozgásvilág” című kurzus tartalmát igyekszünk a hallgatói igényekhez igazítani, így került kínálatunkba a kispályás labdarúgás és az aerobik.

Általános testnevelés kurzusok hasonlóan a többi egyetemi tanegységhez – a Neptun- rendszeren keresztül lehet jelentkezni. A testnevelés kurzusokon 1 kreditért, heti egy órában lehet sportolni.

Sportágakat a BEAC fülre kattintva találod meg.

Kari sportprogramok

  • Gólyatábor/Orientációs napok – sportnap
  • Kari napok – sportnap

Egyetemi sportrendezvények

  • ELTE Sport7
  • 5vös 5km
  • Éjszakai Sportnap
  • Sárga70 Teljesítménytúra

Ösztöndíjak

ISZTK Sportösztöndíj

Rektori Sportpályázat

Elérhetőség:

Sportreferens: Pásztor Hanna

e-mail: sport@tokhok.elte.hu

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője