http://ehok.elte.hu/nu/index.php/parhuzamos-kepzes-kompenzacioja/


A pályázat feltételei:

  • a pályázó egyszerre vesz részt az Egyetemen aktív államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas és aktív költségtérítéses/önköltséges korábbi rendszerű egyetemi vagy főiskolai képzés, alapképzés, mesterképzés, osztatlan képzés, felsőoktatási szakképzés, felsőfokú szakképzés valamelyikében,
  • a pályázó sem az államilag támogatott/magyar állami (rész)ösztöndíjas, sem a költségtérítéses/önköltséges   képzésén – aktív hallgatói jogviszonyban – nem haladta meg a félévekben számolt képzési   időt,
  • a pályázó a költségtérítéses/önköltséges képzésén nem átsorolással vált költségtérítésessé/önköltségessé
    Pályázni csak ezen feltételek együttes teljesülése esetén lehetséges!

Minden hallgató az általa befizetendő, a Neptunban rögzített költségtérítés(ek) összege után részesül – a Bizottság által meghatározott mértékű – visszatérítésben.

A támogatási összegek meghatározása során a bíráló bizottság figyelembe fogja venni a pályázó szociális helyzetét, és előző féléves tanulmányi eredményét a kiírásban foglaltak szerint. Az ezek igazolására vonatkozó dokumentumokat a kérvényhez (annak leadása előtt) kell digitalizált formában csatolni a pályázati határidőig.         
A pályázó képzését és átlagát illetően a Neptun adatait veszik majd alapul. Az egyéb tanulmányi és szociális szempontokat a kérvényhez csatolt igazolások szerint állapítják meg.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője