Category Archives: tudomány

TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK ALAPJÁN ADHATÓ ÖSZTÖNDÍJ

ösztöndíj tudomány

A pályázat célja, feltételei:

A pályázat célja elsősorban az Országos Tudományos Diákköri Konferencián eredményeket elérő hallgatók tudományos tevékenységének elismerése, eredményeik publicitásának biztosítása. A kétévente megrendezésre kerülő OTDK struktúrájának megfelelően a pontrendszer az OTDK évében összesen 100 pontos, míg a páratlan években 50 pontos. Az ELTE minden graduális képzésben résztvevő hallgatója nyújthat be pályázatot. A kari keretből egyszer már támogatott tevékenység nem támogatható újra (kivételt képez a köztársasági ösztöndíj pályázat, az ennek keretében elszámolt eredmények itt is figyelembe vehetőek). A pályázóknak a leadáskor mellékelniük kell egy igazolást arról, hogy a pályázatban szereplő tevékenységük más egyetemi/kari keretből nem került finanszírozásra. Ezt az adott karnak, illetve kari Hallgatói Önkormányzat elnökének hitelesítenie kell. A pályázaton maximum két évre visszamenő eredmények kerülhetnek figyelembe vételre.

A teljes pályázati kiírás IDE kattintva olvasható.

(http://ehok.elte.hu/tudomanyos-eredmenyek-alapjan-adhato-osztondij)

A pályázati űrlapot a Neptun Elektronikus Tanulmányi Rendszer Ügyintézés/Kérvények/EHÖK – Tudományos eredmények alapján adható ösztöndíj menüpontban találjátok.

OMHV

kultúra tanulmányi tudomány

10442516_10203700965822415_3229013632341102659_n

Az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének (OMHV) célja, hogy az Egyetem hallgatói elmondhassák véleményüket, így visszajelzést adjanak oktatóink kurzusokon végzett munkájáról. Minden vizsgaidőszakban alkalmunk nyílik, hogy elektronikusan közzétett kérdőívvel értékeljük őket. Ez természetesen nem csak negatív értékelést jelenti, hanem a pozitívat is, mely azt gondoljuk, hogy egy pedagógus-képző intézményben különösen fontos, és jogosultsága van, ezért kérünk Titeket is, hogy csatlakozzatok a kitöltők sokaságához a félév végén!

A kérdőívet elérhetitek a Neptun tanulmányi rendszerben az Ügyintézés fül alatt a Kérdőívekre kattintva.

Itt a lehetőség! Éljetek vele Ti is!