8+ 1 praktikus tipp külföldi mobilitás előtt

 

Ha épp külföldi mobilitás előtt állsz, vagy ha még csak tervezed is azt, mindenképpen érdemes tisztában lenni pár általános praktikával, ami megkönnyítheti majd a készülődést és az anyagiakkal való gazdálkodást. Az alábbi pontokat mobilitásomról hazatérve gyűjtöttem össze, némelyiket saját káromon tapasztalva, így remélem nektek már megspórolva pár kellemetlenséget.

  1. Fejleszd nyelvtudásod!

Ez elsősorban a tanulmányaid nyelvére vonatkozik, hiszen minimum B2-es szinten kell állnod abból, vagy ezzel egyenértékű nyelvvizsgával kell, hogy rendelkezz. De a tanulmányaid nyelve nem mindig esik egybe a nemzeti nyelvvel, mint például az én esetemben, ahol angolul folyt az oktatás, de az ország nyelve a spanyol. Ilyen esetben is érdemes előzetes nyelvleckéket venni, akár autodidakta módon is, mert ez sok hétköznapi helyzetben megtérül, mint a helyiekkel való kapcsolattartás, bevásárlás, utazás.

  1. Pályázz meg Campus Mundi ösztöndíjat, vagy gyűjtögess!

Az Erasmus program kiváló lehetőség és anyagi kiindulópont, ha külföldi részképzésen, vagy szakmai gyakorlaton töröd a fejed, viszont azt is szem előtt kell tartani, hogy a kinti megélhetés költségeinek egészét nem fedezi az ösztöndíj. Ezért az Erasmus megpályázása után mindenkit a Campus Mundi megpályázásra buzdítok, ami ugyan plusz adminisztráció, de mindenképp megéri a fáradtságot. Én Spanyolországban voltam kint Campus Mundival és ez 210.000 ft-ot jelentett havonta, amiből szinte teljesen kijöttem, az Erasmus + pedig 470 euró (kb. 148.000 ft) ösztöndíjat jelent. Érdemes tehát kalkulálni, megkérdezni előző években kint járt diákokat és már a mobilitás időtartama előtt elkezdeni spórolni a külföldi tartózkodásra.

  1. Főzz!

A diákélet nem luxus külföldön sem. Hacsak nincs a sulidnak menzája, akkor nem valószínű, hogy minden nap fizetni tudsz főtt ételért. Hazatérve döbbentem csak rá, milyen olcsón meg lehet úszni akár Pesten is egy-egy főzés mentes napot. Azonban külföldön ez nem így van. Az éttermek, gyorsétkezdék akár 3x is drágábbak lehetnek az itthon megszokottaknál. Erre felkészülve már otthon érdemes pár receptet begyakorolni, ha nem akarsz kint fél évig mirelit pizzán élni.

  1. Ne pakolj feleslegesen!

Kicsit sablonosnak tűnhet, de tényleg csak a legszükségesebbeket, hiszen az első kiadásod a repülőjegyed lesz, melynek ára nagyban függ poggyászod méretétől. Ruhák közül ne pakolj olyat, amit nem szeretsz, mert az kint is csak a szekrényedben fog porosodni. Fogyó használati cikkek szempontjából sem kell túlzásba esni pakolásnál, hiszen nem tudsz annyit vinni, hogy ne kelljen kint venned és nem is érdemes. Elég, ha csak pár napra elegendő sampont, krémet, stb.-t pakolsz, amíg el nem jutsz egy nagy bevásárlásra.  Ha mégis a nagy csomagok híve vagy, akkor a Wizz Air légitársaságot ajánlom, ahol akár 32 kg-os poggyászt is feladhatsz.

  1. Jegyezd fel kiadásaidat!

Nagyon hasznos dolog a kiadási napló, főleg az első hónapban, hogy lásd mennyit költesz megélhetésre és mennyi pénzed marad szórakozásra. Hosszú távon pedig abban lehet társad, hogy ne költekezz túl és kijöjj a keretedből, ugyanis az ösztöndíjat egy összegben kapod meg és neked kell havi szinten beosztanod.

  1. Nézd meg, kinél bankolsz!

Ez nem a reklám helye, hanem tényleg. A legideálisabb az, ha kint is megtalálható bankfiók számláján tárolod a pénzed, ez praktikus lehet új bankkártya igénylésénél és minden egyéb ügyintézésnél. De  ha ez nem lehetséges, tájékozódj bankod külföldi pénzfelvétel során felszámolt díjszabásáról.

  1. Legyen dugi pénzed!

Ez egy nagyon fontos pont, ami bármilyen spontán kialakult vészhelyzetben megmenthet. Alap szabály, hogy sose tárold minden pénzedet a számládon, hanem egy részét készpénzben a szobádban tartsd. Engem is ez mentett meg, amikor eltűnt a bankkártyám és le kellett tiltani, hiszen az új bankkártya csak hetek múlva érkezett postán.

  1. Óvatosan a lakás bérletiszerződésével!

Mindig olvasd el, ha nem érted, kérj meg valakit, hogy fordítsa le és csak utána írd alá! Számíts rá, hogy a fix havi költségeken kívül szerződéskötési díjat és foglalót is elkérhetnek.  Én több diákkal összefogva béreltem lakást és sajnos negatív tapasztalat volt, hogy (az évfolyam többi diákjának is), a bérleti szerződésben foglaltak ellenére nem kaptam vissza a foglalót. Sok ingatlanos hasznot húz a diákokból, álljatok ki magatokért!

+ 1 Készülj fel arra, hogy nem tudsz mindenre felkészülni!

Érdemes a fent olvasottakat megfontolni és előző szemeszterekben kint élt diákokat is megkérdezni, de nem szabad túlgondolni és túlizgulni. Ez az élmény te személyes, egyedi és megismételhetetlen kalandod lesz. Egy dolog garantált: rengeteg mindent tanulsz majd a világról és önmagadról, hazatérve pedig még könnyedébben birkózol meg majd minden kihívással.

Írta: Gutbrod Dorottya

 

 

A következő linken Nagy Bettina Diplomaszerzést követő külföldi szakmai gyakorlat Rómában című beszámolóját olvashatjátok. A dokumentumban található elérhetőségein pedig nyugodtan keressétek, ha kérdésetek lenne még külföldi tartózkodásával kapcsolatban.

Diplomaszerzést követő külföldi szakmai gyakorlat Rómában